Sikeres létezésem elviselhetetlen nehézsége
2025. július 07.
Ez a kis írás a kortárs magyar írókról és művészekről, a hiperzsenikről, a kultúrnagyasszonyokról és a feketeöves kultúrharcosokról sok-sok évnyi benyomásaim alapján született meg.
Egyáltalán nem karikatúrának szánom ezt, vagy pontosabban nem én karikírozom ki ezt a közeget, megteszik ezt saját maguk, amikor egymást debilizálva önmaguk paródiájává válva próbálják eladni magukat és egymást. Legfeljebb csak tükörként visszaadok és korrajzként vagy inkább kortünetként megörökítek egy szörnyű társadalmi jelenséget.
#nemfikció#
A szépíróként felvezetett művésznő könyvbemutatóján járunk, akinek 1 hónapon belül a 9. könyve jelenik meg. Iszonyú komoly, álértelmiségi vonásokba merevedő fontoskodó újságíró imitátor a pódiumról óriási sikerként vezeti be Gyogyika Jolika Behánytam egy zebra agyába című újonnan megjelent alapművét.
A két nő agyilag a pótkerekes biciklis időszakukban fixálódtak, értelmi képességük együttesen nem teszi ki a 100 IQ egységet, de ez a szám lehet, hogy már a világosító értelmi képességeivel együtt értendő .
„Újságíró: Ne menjünk még bele a mostani könyvedbe, én még az előző könyved hatása alatt állok, amit ugye meg is filmesítettek, a tamponom története című zseniális remekműről beszélek. Még most is a hatása alatt állok. Komolyan mondom remegő lábakkal jöttem ki a moziból. Hetekig beszélni nem tudtam. Elképesztő siker volt. Már itt megmutatkozott, hogy egy hipertehetség vagy.
És most alig telt el 3 nap és máris egy új könyvvel jelentkezel, amit nyugodtan kultúrtörténeti mérföldkőnek nevezhetünk. Rögtön kezdjük is egy részlettel a könyvedből: „Leülök. Felálltam és kimentem. Az ablak nyitva de becsukom. Szorongok. Levegőt veszek. A számon. Rágom a körmöm. Már régóta. Manifesztálok és megértek. Meg tudtam volna csinálni. Miért nem csináltam? Hova fog vezetni ez az önmarcangolás? Emlékeimben rajzolós képek. A párbeszédünk feldobott. Óriási volt. „
Ez valami egészen szenzációs gondolatsor. Sokáig dilemmád volt, hogy a nyilvánosság elé tárd-ezt a történetedet. Hogy jutottál el odáig, hogy már nyíltan beszélsz róla?
Szépírónk egy hiperzsenihez illő rutinos nyegle erőltetett laza testartással ötéves gyereklány affektáló hanghordozásával:
Igen én nem félek a nehéz témáktól. Bevállalom. Felfedem benne saját félelmeim, a generációm szorongásait. Nagyon mélyre nyúlok és ezt érzik is az olvasók és a nézők, 10 alkotótársammal dolgoztam rengeteget, összedugtuk a fejünket és kipattintottuk az egész történetet. Intimizáltam az egész témát. Rájuk mindig lehet számítani, hogy a mélységeim kibuggyanását segítsék. Olyan mélységeket nyitnak meg bennem, a vízióikkal, látnokok és megismerték a bennem rejtőző vadállat módjára kitörni akaró hiperzsenit. Rohadtul progresszív vagyok.
„Újságíró”: Súlyos és drámai a megközelítésed, olyan témákba nyúlsz bele, olyan határokat léptél át a könyvedben, kevesen képesek ilyen mélységekre, vagy felvállalni ilyen tabu témákat. A harmadik könyvedben ott azt mondtad: „a lépéseim pillanatában van a megértés. A megértés csak egyfajta megosztó lehetőség. A lehetőség meg csak egy mag, ami pusztán földre szórt tamponhalmaz.” Annyira elgondolkodtam ezen és én azóta keresem ennek a gondolatnak az interpretációját meg a manifesztációját meg hogy ezt melyik horizontális vertikációban tudom elhelyezni. Annyira magasra tetted a lécet. Egy őrület amit csinálsz.Itt olyan mélységekbe mész amilyen messzire szinte senki nem mer. Te hogy merted ezt mégis? Olyan jó betekinteni az abszurditásokkal teli életedbe. Olyan különleges vagy. Nemrég kaptál egy nagyon rangos nemzetközi díjat a legbátrabb nő kategóriában. Meg még 316 másikat.
„Szépíró”: fikcionizáltam és inkubáltam. Térbeli hatást keltettem. Vertikáltam és fosztóképzőztem. Egyébként az egész mondanivalóm gondolatisága a csőnadrágos korszakomból ered.
„Újságíró”: Még egy részt kiemelnék a könyvedből, egyszerűen nem tudok betelni vele.„A szomszéd meghalt. De nem az hanem a másik. Végre megértettem mindent. Bús hang szólt a fejemben. Nem fekete buborékban éltem eddig.” Annyira brutális a mondandód. Hadd kérdezzem meg mi volt életed legnagyobb kihívása?
„Szépíró”: Egyértelműen amikor életem legelső könyvében – amit egyébként 1 évesen írtam -eldöntsem, hogy rögtön az első mondat végére pontot vagy kettőspontot tegyek. Mert nem mindegy, hogy egy ütős mondat hogyan fejeződik be, és ott annyira félelmetes volt ez a helyzet, de aztán nyilván rutint szereztem a sok-sok kiadott könyvem után már tudok ilyen komoly döntéseket hozni.
Egyébként nagyon kemény csatákat folytattam a kiadóval és a mögöttem álló szellemi alkotótáborral, hogy a fekete színt azt minek nevezzem, mert én már ilyen sablonos klisékbe nem akarok gondolkodni, tényleg nagyon kemény meccseket játszottunk egymással, mert a művészeti vezető azt mondta, hogy hívjam nem fehérnek, de ez is olyan nem kreatív, én pedig valami nagyon erőset akartam mondani, mert tőlem már az olvasók és a nézők az ilyen nagyon erős véleményeket várják. Aztán a kreatív igazgatóval összedugtuk a fejünket és kipattintottuk azt a gondolatot, hogy azt mondta te már azon a szinten vagy hogy már mindegy minek nevezed a feketét, mert olyan ütősek a gondolataid, hogy el kell engedni a kliséket, bontsál formát. Iszonyatos alkotói folyamat volt egy 20 fős stábot képzelj el, amiben mindenki gondolkodott, én úgy nyomtam a gázt, hogy az iszonyat, olyan kanyarokat vettünk be, elvittem az egész alkotói csapatot és a lényeget arra vittem, hogy az én gondolatiságom origójában az van, hogy a szürke póló a női lét analógiája.
„Újságíró”: Fúúúú, hát már megint olyan intellektuális spirálba teszed a közönséged. Nem is tudom a szavaidat mikorra tudjuk feldolgozni. Fantasztikus hogy arra törekszel, hogy beleverd az orrát az embereknek a saját maguk szembenézésével
Látszik, hogy mániákusan keresed a mélységeket. Egy művésznek, egy írónak, egy olyan sokoldalú tehetségnek amilyen te vagy milyen célkitűzései lehetnek még? hiszen már mindent megvalósítottál.
„Szépíró:” az utolsó csepp véremig harcolni fogok a magas kultúráért. Nem hagyom hogy a prolik győzzenek. Az ízléstelenségnek komoly tradíciója van társadalmunkban. Nagyon nehéz értelmiségi nőnek lenni egy buta abuzív, férfiak uralta társadalomban.”
„Újságíró”: Mikor fedezted fel magadban ezt az isteni szikrát?
„Szépíró:” Visszatekintve az életemre, olyan hat hónapos koromig teljesen fogalmatlan voltam a képességeimmel kapcsolatban, egyáltalán nem tudtam mi szunnyad bennem, de szerencsére ez hamar kiderült, a körülöttem állók gyorsan felismerték bennem a tehetséget, meglátták bennem a lehetőséget, értékelték a munkámat, és ezt jelezték is felém. Úgyhogy azt tudom mondani 1 éves koromra már tudtam ki vagyok. Majd hamarosan egy novellafüzérrel jelentkeztem.
„Újságíró: ” forgatókönyvet írsz. az előző mozifilmed is olyan nemzetközi sikert ért el. blogolsz, vlogolsz, folyamatosan pörögsz, mi a motivációd? Gyakorlatilag 30 éves korodra mindent elértél. Legalább 20 ember életét élted végig. De az látszik mennyire odafordulsz az olvasóid, a közönséged felé, mennyire fontosak ők neked, milyen tisztelet van feléjük benned.
„Szépíró:” amikor olyan fajta és szintű leépülés tapasztalható a kultúra területén nekem és az örökérvényű vízióimnak látszani kell, meg kell őket mutatnom, nem hagyhatom kihunyni a magas kultúra fényeit. Megjelenéseimet kulturális misszióként élem meg. Szó sem lehet arról, hogy ezek a prolik elvegyék a kedvem. A harcosságom akkor erősödött meg igazán amikor a falusi budiban kerestem a homokozólapátomat című könyvem megjelent.
„újságíró”: igen emlékszem, akkor is interjúztunk, brutális nagy sajtót kaptál, mindenhol te voltál. Kultikus és ikonikus szembenézés volt az a téma. Akkor ottnagyon káros lett volna ha a témádat relativizálod és romanticizálod. Olyan mély dolgokról írsz amiről ebben az országban csak kevesen tudnak és akarnak. De megkockáztatom senki.
„Szépíró”: Igen és ehhez képest már hosszú évek óta nem kapok semmilyen állami támogatást, pedig ha valaki én aztán nagyon megérdemelném, úgy 970 millióból kijönnék. Havonta.
De én egy nagyon karakán valaki vagyok, nem vagyok hajlandó meghajolni a politika előtt és ebből nem engedek.
„újságíró”: nemrégiben interjúztam a másik kultúrzsenivel, ő aki rendezőszakon végzett, de már most, 20 évesen a Berlinálén a legjobb mellékszereplőnek járó díjat megkapta, azt mondta ő sikerdepresszióban szenved. Nehezen dolgozza fel a díjesőt meg hogy mennyit kell melóznia még az élete hátralévő részében, mert nem elegendő izgi karakternek születni.
„Újságíró”: Teljesen abszurd, hogy az olyan kultúrpápák mint te is vagy semmilyen állami támogatást nem kapnak. De te ebben is olyan karakán vagy, nem pitizel ezeknek a proliknak.
Szerinted mi a sikered titka?
„Szépíró”: a művészi érték amit közvetítek, az a hihetetlen sok energia és alázat amit belefektetek a munkámba, és a nagyszerű humorom. tisztelem a nézőt és az olvasót. igényeket teremtek az igényes olvasóimnak, a tanítványaimnak és a követőimnek is.
#agyonhájpolthülyepicsák# #szubkultúrámkonzerválazostobaságomban# #irodalminobeldíjkarnyújtásnyira# #nembajmajdjövőre# #művészetnekélünk# #sikerreítélve# #jelentkezzetekszezonmunkáraegykrumpliföldre# #kultúrmisszióbanvagyok# #széplelkek# #nemismerekkorlátokat# #pedigkellene# #fóliáértkiált# #soksokfóliáért# #kultúrbarbárok# #fullkreténbenyomom# #görényketrec# #szellemitoprongyok# #ténylegmekkoraszerencshogyfelfigyeltekrád# #sikerdepresszió# #izgikarakternekszülettem# #lilladrága # #eztkomolyanelhiszedmagadról# #dontberidicoulus#