Hol van az értelmiség?

2026. május 11

Gyakran lehet hallani a társadalom irányából a sok kétségbeesett, szinte számonkérő kiáltást – hol van ilyenkor az értelmiség? Kiáltoznak, követelőznek miért nem mozdul meg az értelmiség, amikor egy feje tetejére állított, zűrzavaros világban a tömegek elvesztek,  amikor ráeszmélnek, hogy ez a zűrzavaros világ rájuk zárta az ajtót és nem látszik innen a kifelé vezető út, és egyáltalán nem értik hogy kerültek a zárt ajtók mögé.

A válságos idők mutatják meg, hogy a társadalomnak mekkora szüksége van az  értelmiségre.

Mikor tűntek el a nagy műveltségű írók, művészek és közszereplők?  Meghaltak? Megöregedtek? Összementek a politikai nagymosásokban?

Az értelmiséget talán ott kell keresni ahová  a társadalom rakta.  Valahol a legalsó polc jobb alsó szegletében.

Mielőtt megkeresnénk az értelmiséget, tisztázni kell azt, hogy ki az értelmiség, mit is jelent értelmiséginek lenni?

A szellem embere.  A társadalom kritikusa. Mérték. Viszonyulási pont.  Tanító. Példakép.  Útmutató. Útformáló. Új ideológiák alkotói, új korszakok, mozgalmak elindítói. Akiknek képesség adatott arra, hogy meglássák és kifejezzék a mindannyiunkat körülvevő világot, vagy annak bizonyos részeit,  a valamennyiünkben felmerülő és mindannyiunkat foglalkoztató nagy kérdések megválaszolói, akik a legrosszabb időkben, amikor az emberiség, a világ a legrosszabb arcát mutatja, fényt tudnak gyújtani, akik a legjobbkor szólnak hozzánk, akik szavaikkal megerősítenek, amibe bele tudunk kapni, amikből utat formálhatunk magunknak. Akik tűzbe hoznak. Akikre emlékezünk. Miattuk tudjuk  mi az egy kiló és ennélfogva tudjuk azt is mi a tíz deka. Miattuk tudjuk, hogy a tíz deka nem egy kiló. A  gondolatok újítói és felforgatói,  a mentális felfedezők. Akik nem tudják tudományukat tik-tok performanszba foglalni.

Általánosságban talán leírható az értelmiségi ember ezekkel a szavakkal.

Az értelmiség számomra nem elvont alakok elvont gondolatokkal. 

Az értelmiség  biztos és szilárd lábakon  áll a Földön de legalább ennyire   elvont is, sokoldalú, sokrétű, kíváncsi, felfedező és újító, aki meg tudja  találni mindezek kiegyenlített és harmónikus arányát.

Az értelmiségi lét alapvetően egy információ csere, vagy információáramlás. Az egyik  gondolkodó, író vagy tudós megosztja a véleményét, a tudását,  a másik pedig befogadja,  rácsodálkozik, majd tovább gondolva, kiegészítve a saját meglátásaival  tovább adja másoknak. A tovább gondolt, újraértelmezett gondolatok, a  másik egyedi meglátásai újra és újra  hozzásegítenek  mindannyiunkat  más perspektívákhoz, más színekhez és más formákhoz. Az új impulzusok mentén tudjuk  csak tovább szőni a saját gondolatainkat. Enélkül csak a saját szűkös világába forogna körbe-körbe mindenki  és egy szellemi megrekedéshez vezetné a tömegeket. 

Az analitikus pszichológia is az analitikusra, mint külső megfigyelőre alapít.

Ugyanazokat az ember számára szenvedést okozó életterületeket, ugyanazokat a problémákat vagy rossz sehova nem vivő beidegződéseket járja körbe a beteg az analitikus terapeutával újra és újra.  Kérdésre kérdés. Válaszra újabb kérdés. Kérdésre újabb válasz. De minden kör befejezésével új rálátások, belátások születnek ugyanabban a témában, és utána ezekkel az új tapasztalásokkal, megértésekkel vágnak neki az újabb körnek, de már eggyel magasabb szintről kezdődik meg az újabb kör.  Minél többször írják le ugyanabban a témában a köröket, annál bölcsebbnek, tapasztaltabbnak érzi magát a beteg és a félelmek egyre kevésbé lesznek félelmetesek.  

A terapeuta töri a megrekedt utat az új meglátásaival, kérdéseivel, tapasztalatával a beteg belső világának addig ismeretlen tartományaiba, a lélek mélyebb, szélesebb megismerése felé. Az így született új belátások, rálátások fogják végül eredményezni egy új, stabilabb, teljesebb személyiség kialakulását.

A régi minták, a régi beidegződések    felül íródnak, helyet adnak  az érettebb, differenciáltabb látásmódnak, és az  emelkedettebb, kiteljesedett életnek. Legalábbis ez a cél.

Ez a szellemi fejlődésnek, a tanulásnak a lényege.

Önanalízis nem létezik, mint ahogy egyedül az ember képtelen lenne ismereteinek gyarapítására.  Terapeuta és tanítók, mentorok segítsége nélkül az ember nem fog ezekhez az új összefüggésekhez eljutni, így csak ugyanazokat a köröket fogja  mindig leírni, anélkül hogy a rossz sémák felülíródnának, vagy újat fogadnánk be. Önhazugságokkal, önfelmentésekkel, saját szellemi hézagaival  az ember csak saját berögzüléseit fogja ismételgetni.

Az értelmiség  ugyanezt a hatást éri el mint a pszichoterapeuta.

Az értelmiségi lét közösségi lét. Az egymás szelleméből táplálkozók közössége. Sok hasznos és új irányból  alakul ki az értelmiségi létforma. Az  értelmiség az alkotó, az inspiráló,  a befogadó az átgondoló és a továbbadó szellem körforgása. Így tudja az emberiség tartalmasabbá tenni önmagát.

A könyv, az írott szöveg és az olvasó is közösségi lét, sőt  a leginkább egymásra hangolt közösségi tér. Az író és olvasó közös, személyes tere, mindenféle felesleges és zavaró hang, képi és zaj hatásoktól mentesen.

Régi korokban, amikor a nagy távolságok miatt nem  lehettek a  találkozások személyesek,  az egymásnak írott levelek voltak a személyes terek. Nem volt fizikai érintkezés,  nem volt találkozás, de mégis személyesek voltak ezek a terek. Voltaire és II. Katalin cárnő hosszú évekig  levelezés útján tartottak egymással inspiráló kapcsolatot, ahogy a tudósok is ilyen formán osztották meg munkájuk eredményeit vagy éppen kétségeiket.

***

Viszont nem tudok és itt nem is akarok elvonatkoztatni a magyarországi viszonyoktól.

Magyarországon az értelmiségi lét különleges statusz. A magyar értelmiség az, akit soha, semmilyen korban nem tűrtek meg és nem is fognak.  Megbecsülni meg aztán főleg nem fognak. Akik előtt a társadalom sokszor bezárta a kapuit, akit kirekesztettek. Akiktől a társadalom elfordult. Akik mindig részesei és vesztesei voltak a kiszorítósdi nevű sajátos magyar társasjátéknak.

Magyarországon értelmiségi az, aki megjárta Recsket, aki a gyár udvarát söprögette főállásban a ’60-as években, akit ugyanebben az időben betiltottak, akit a Dunába lőttek 1944-ben, aki munkaszolgálatosként szörnyű halált halt valamelyik menetben, akit az Andrássy út valamelyik pincéjében félholtra vertek, aki emigrált, aki nem jöhetett haza, akiknek a helyét mindig, minden időben selejtes emberanyag foglalta el és tolt félre, akiknek ma sem hallani a hangját.

De  hol van az értelmiség ma  Magyarországon?

Kínos, hogy nem tudom megnevezni a magyar értelmiséget és egyáltalán még a meghatározása kapcsán  is csak dadogok.

Különösen kínos, hogy  Adolf Hitler tudta mit jelent az értelmiség,  az ő tekintete azonnal megakadt az értelmiségen, és még listát is össze tudott róluk állítani róluk. Amikor 1939-ben a náci Németország lerohanta Lengyelországot hatvanezer nevet tartalmazó lista volt náluk. Nevek, emberek,  közöttük  a lengyel értelmiség színe-java, akiket azonnal halálra szántak.

Hitler felfigyelt rájuk és nagyon  komolyan vette őket. Tudta mit jelent az értelmiség, tudta milyen hatásokat tudnak kiváltani a társadalomban, és tudta, hogy miért pusztítja el őket.

A társadalmi befolyásuk miatt pusztította el őket. A társadalmi befolyásuk miatt, egy olyan korban ahol nem volt social media, csak írott sajtó és könyvek. Az egyetemek előadói, az újságok  írói és a könyvek szerzői messze nem jutottak el annyi emberhez, ahány embert ma az influenszerek elérnek. De az influenszereket az ördög sem akarja elvinni.

Talán itt kell keresni az értelmiség lényegét. Az értelmiségnek befolyása van a társadalomra. De  ez sem pontos, mert Hitlernek is volt befolyása. Az értelmiségnek tehát jó befolyása van a társadalomra.

Mindemellett érdekes, hogy az értelmiség mennyire nem vette komolyan a szeme előtt kibomló diktátor csírákat, mennyire könnyedén átsiklott a tekintetük a Hitler féléken, ellenben Hitler és a többi hozzá hasonlók mennyire pontosan tudják kik jelentenek számukra veszélyt. Ennyit az értelmiségről.

Az értelmiség  helyét ma elvették vagy átvették az influenszerek, akik őrült versenyben vannak a feliratkozóik és követőik számát illetően. Akiknek több tízezres követőik  és rajongóik vannak, de akikre semmilyen szellemi hatásuk nincs. A vásárlási szokásaikra van csak hatásuk, termékeket tudnak eladni az embereknek, esetleg úgy akarnak kinézni ahogy az influenszerek, összeácsolt panelszövegeket adnak át a tömegeknek, de a tömegek értelmére nincs hatásuk. Nem tudják a társadalom minőségét jó irányba tolni. Valószínűleg nem is akarják, de ha akarnák sem tudnák.

Pedig az influenszerek között pszichológusok, coachok, jósok, művészek, világ-, és mindent magyarázók, elemzők tömegei vannak. Már semmi intimitás nem maradt a közös térben, mindenki feltárulkozott és kitárulkozott, mindent kibeszéltünk, az összes szenvedélybetegséget, az összes pszichiátriai kórképet, már mindenki a nárcizmus, az ADHD, az autizmus, a fogyás szakértője,  már mindenről mindent tudunk,  de mintha semmilyen pozitív hatása a társadalomra nem lenne a szakértők és a szakértelmük jelenlétének, miközben tényleg tömegeket érnek el az online térben.  Elérnek, csak lehet, hogy nem érintenek meg.

Ezeknek a megjelenéseknek talán nincs szellemi tápértéke.

Az influenszerek, a reklámhordozók, a tömegmédia, a politikusok vagy a művészek maguk váltak termékké.

A termékeknek pedig nagyobb szüksége van a fogyasztókra, mint a fogyasztóknak a termékekre.  A minél nagyobb számú fogyasztótól válnak még értékesebb termékké.

A termékek beszélnek a fogyasztóhoz, de nincs közöttük párbeszéd, nincs személyes kapcsolat, legfeljebb  közönségtalálkozó van. Az egyik ül a pódiumon, a másik a nézőtéren.   Alá-fölé rendelt terekben.

A termék,  az influenszerek, a politikusok  az egyik oldalon, akik   kitalált történeteket osztanak meg önmagukról vagy intimebb információkat,   bizalmaskodnak vagy bárgyú kommentkapcsolatokkal oldják  ezt a hideg viszonyt a számukra láthatatlan fogyasztóikkal, hogy szorosabbra vonják a nem létező kapcsolatukat, amitől még mesterségesebb, még ridegebbé válik  az egész.

Az emberi kapcsolatok a hús-vér termék képernyőn keresztüli fogyasztásából állnak.

A tömegek görgetik és pörgetik, a töménytelen oldalakat, miközben semmit nem kapnak tőlük. Minthogy semmilyen szellemi tápanyagot nem kaptak, növelik az adagot, de bármennyire is növelik a megnézett oldalakat, átpörgetik, eltelik a napjuk ezzel, miközben teljesen üresek maradtak. Üresek, mert kimaradnak a kapcsolatból.

Az a társadalom amiből a szellemi vibráció hiányzik  az buta lesz. A butaság unalmas, az unalom  poshadtá tesz.