Különbözőségeink

2026. április 14.

• Kolumbusz gyilkos volt – mondja egy tizenkétéves eltökéltségével
• Gyilkos? – kérdezek vissza.
• A töri tanár azt mondta megölte az indiánokat,  25 millió indiánból 2 millió maradt életben.
• Nagy Sándort sem nevezzük gyilkosnak. Ő hódító volt.  Kolumbusz  pedig felfedező – vágom rá.
• Anya, szerinted az oké, hogy embereket ölt? – kérdezi indulatosan. – Mert szerintem nem.

Olyan régen kereng ez a téma körülöttem, annyi féle formában.

Erős nemzet, gyenge nemzet, gyarmatosítók, Nyugat-Európa, katonai agresszorok, áldozatok, ki nemzetalkotó és ki nem,  és most szegény Kolumbusz, akit a XXI. században egyszerűen csak gyilkosnak tekintenek.

Különös téma ez.  Különösen Magyarország perspektívájából. Milyen régóta hallgatom ahogy a magyar jobb- és szélsőjobb hivatalos és félhivatalos megmondóemberei az Európai Unió és Nyugat-Európa ellen uszítanak. Akik szerint a hanyatló Nyugat már nem tényező, „megrendítő káosz” van Nyugaton, számon kérik Nyugat-Európát, megkérdőjelezik a józan eszüket. Azonosítják az önzőséggel,  a szingli életmóddal, az erkölcstelenséggel, az  önmegvalósítókkal, az egyéni célok, egyéni  vágyak hajszolóival,  a másokért felelősséget vállalni nem tudó és nem akaró embertípussal. Nyugat destruktív, romboló, globalista világ. Bogár László a megmondhatója mi minden még.

 „Egy világbirodalom szavatossági ideje legfeljebb száz év, azaz négy generáció, a következő degeneráció” – mondja a Tanár Úr, öndefiníciója szerint    „országüzemeltető értelmiség”. Ezt még egyszer.  Országüzemeltető értelmiség. Képtelen vagyok betelni ezzel a fogalommal.

A lényeg, hogy a Nyugat végső összeomlását látjuk éppen.

Bár  ezek nem teljesen mai  hangok, a  Nyugat már a rendszerváltás előtti időkben is ugyanilyen megítélést kapott. A Nyugat már akkor is egy hanyatló létforma volt. Úgy látszik vannak dolgok amik nem változnak.

A  magyar politikai irány  szerint a gyarmatosító Nyugat-Európa és az amerikai kontinenst benépesítő individualista népek fölött eljárt az idő,  a jövő a kollektivista ázsiai népekben  van.  Individualista és kollektivista. Ezek a kifejezések megültek bennem.

Individualista, vagyis olyan társadalmak, olyan népek, ahol az egyének csak a saját önző érdekeikkel törődnek, az egyén érdeke megelőzi  a csoport érdekeit, akik nem tudnak egységbe és közösségbe gondolkodni, mindenki a saját egyéni gyarapodását hajszolja.

A gyarmatosítók individualista népek lettek volna?  Nyugat-Európa individualista? Hogyan kell érteni az individualista nép fogalmát?

Mit is jelent a gyarmatosítás? Azt, hogy a hódítók legyilkolják az őslakosokat, vagy kimerítik  az afrikai és indiai gyémánt bányákat és  elszállítják a fűszereiket?

És hol kezdődik a gyarmatosítás? Semmiképpen nem ott, hogy egy angol hajó kiköt India partjainál.

Ott kezdődik, hogy valakiben feléled a kíváncsiság mi van a belátható világán túl? Mi van a vizeken túl?  Megfogalmazódik valaki fejében egy terv arról, hogy rálép egy ismeretlen útra. Aztán az uralkodó  pénzt különít el ennek a tervnek a megvalósítására, majd  mérnökök megtervezik a hajót, aztán ácsok, szabók, varrók, a saját szakmunkájukkal megépítik. Ez már eddig,  nagyfokú együttműködést igényel mindenki részéről.

Majd tele pakolják ezt a hajót fegyverekkel. Ezeket a fegyvereket valaki megtervezte, valaki elkészítette.  Navigációs eszközökkel látták el azt a hajót. Amit ugyancsak valaki megtervezett, valaki elkészítette.

Sok ember a maga sokféle szaktudásával együttesen elkészítették ezt a hajót, majd felszálltak rá emberek, akik ismerték a hajózás technikáját, el tudtak  tájékozódni a vizeken, voltak csillagászati és földrajzi ismereteik. Ez a sok ember hierarchiába szerveződve elindult az ismeretlenbe. Elindultak úgy, hogy elképzelésük sem volt hol fognak kikötni.

Aztán követte a többi hajó. Nem mindegyik ért partot, de ez nem szegte kedvüket. Újból és újból kihajóztak. Hónapokig hánykolódtak a vizeken, borzalmas körülmények között.

Amikor kikötöttek valahol,  a bennszülöttek rájuk támadtak, sok volt az ember veszteségük. Nem csak ők hurcoltak be idegen vírusokat az új területekre,  ami megölte az  őslakosokat, hanem ők is találkoztak olyan betegségekkel ami halálos volt számukra. Sárgaláz, malária, skorbut, himlő. Találkoztak olyan élőlényekkel is ami ugyancsak halálos kórt terjesztett. Szúnyogok, skorpiók, kígyók, pókok. De ez sem szegte kedvüket. Egyre és egyre távolabbi területekre értek el. Lehorgonyoztak és elindultak a szárazföld belsejébe. Közben ezernyi ismeretet gyűjtöttek az idegen tájakról,  más színű,  más fajtájú emberekről, azok történelméről, szokásaikról, más éghajlatról, a sivatagról,  különös kinézetű, addig ismeretlen állatokról és növényekről.   Mindenről feljegyzéseket készítettek, térképeket rajzoltak a bejárt útvonalakról. Kíváncsiak voltak az ott élő népekre. Az ott talált gyümölcsöket, a teát hajóikra rakták és hazaindultak. A következő hajó már  hivatalnokokat  és katonákat is hozott magával, akiket otthagytak az újonnan felfedezett területeken, akik szervezői lettek egy újonnan kialakított rendszernek. Az egyre kiterjedtebb kereskedelmi útvonalakat biztosították.

Kiismerték az idegen népeket és megtanulták a velük való együttélést. A következő hajó tudósokat hozott. Akik felfedezték a távoli vidékeket és megtanulták, hogy az ott talált nyersanyagokból milyen eszközöket lehet készíteni. Idővel egyre többen vettek részt ezekben a kalandokban. Szállítottak, nyersanyagot dolgoztak fel, tökéletesítették navigációs eszközeiket, nagyobb és több hajót építettek, a gyárakba szállított anyagokat megmunkálták. Egyre és egyre több szolgáltatás épült  a hajózás és az  áruszállítás köré, bankok, biztosítók. Megtanulták a  szállított áruk tartósítását a  hosszú úton.  

 Új világok nyíltak meg előttük, és ezzel együtt egyre több szellemi kihívás is érte őket.  Olyan mértékű  és mennyiségű új információ került a birtokukba, olyan szellemi tudás halmozódott fel, amely egyedülállóvá tette ezeket a népeket.

Nyitott  volt a szellemük mindenre, és  nyitottságuk szükségszerű is volt,  hiszen az életük vagy a rakományaik sorsa múlott a nyitottságukon és az alkalmazkodóképességükön. Merészek, bátrak, életrevalók voltak ismeretlen életkörülmények között. Az ismeretlen éghajlat, az ételek, az ismeretlen népek,  és  minden  körülmény, amit ezeken a  távoli  vidékeken találtak, ellenállóvá tette őket. Olyan fizikai, szellemi,  értelmi és érzelmi  erőt és rugalmasságot sajátítottak el,  olyan mentalitást, amilyet egy  kora középkori feudális rendszer  keretei között élő,  mezőgazdasági nép soha nem tapasztalt és  megérteni sem fog.

Életerős, túlélő és szívós néppé váltak, akiknek a szellemi horizontjuk az egész Világ volt.

Ezt hívják gyarmatosításnak.

A gyarmatosítás egyéni szellemi képességekből összeadott, az egész társadalmat átformáló, összehangolt közös vállalkozás volt. Igazságtalan és értelmetlen más népek kizsákmányolására vagy az őslakosok kiírtására szűkíteni.  Nem kizárólag az arany-, smaragd és gyémánt bányák kifosztását jelentette.  Ez is része volt az egésznek, de az egésznek nem csak ez volt a része.  Ennél jóval összetettebb,  a későbbi generációkra is alapvetően kiható, szellem és jellemformáló vállalkozás volt.  A gyarmatosítás az egyén és a közösség tökéletes összmunkája volt. Egy emberi hozzáállás volt a világhoz. Ez az attitűd inkább szólt a szervezettségről, a bátorságról,  az emberi helytállásról, a kitartásról, mint a gyilkolásról.

A gyarmatosítók a meghódított területeket nem  egyszerűen gyorsan kirabolták hanem egy szervezett, tartós, hosszú időre szóló berendezkedést és jelenlétet valósítottak meg.

Nem hasonlíthatók egy primitív, barbár horda néphez, akik a megszállt területeket pár óra leforgása alatt kifosztották, legyilkoltak mindenkit aztán továbbálltak.

A jelenlétük alapvetően és elsődlegesen nem ellenséges  volt, de tény, hogy sok helyen fegyveres harcokkal verték le az őslakosság ellenállását vagy tették őket rabszolgává. De az is tény, hogy a hódítók nem paradicsomi körülmények között élő őslakosságot találtak, amit felforgattak, és legyilkolták az ott élő békés, fejlett népeket.  Ezek a népek  saját primitív, barbár, embertelen hiedelmeinek és szokásainak hálójában éltek és sok esetben élnek a mai napig is.  Az orientalista, Germanus Gyula Bengáli tűz című könyve  – ami valójában felesége naplóbejegyzéseit tartalmazza  azokból az időkből, amikor   Indiában éltek  –  elég kiábrándító képet ad az országról. Belegondolni is nehéz milyen lehetett India amikor az első gyarmatosítók megérkeztek.

Az a hajó nem véletlenül Európából indult India, Afrika és Amerika felé és nem fordítva.

Nyugat és Közép-Kelet Európa között nem egyszerűen gazdasági különbség van, hanem jellembeli, szellemi, természetbeni különbségek, amiből aztán következik a gazdasági különbség is.

Számukra ezek a népek nem idegenek, évszázadok óta ismerik őket, velük élnek, hozzájuk tartoznak. Tudják, hogy ezek a gyarmati népek soha nem fognak föléjük kerekedni. Tudják milyen körülmények között találtak rájuk távoli vidékeken, tudják, hogy sem szellemileg, sem gazdaságilag megközelíteni sem képesek egykori hódítóikat, éppen ezért nem tartanak tőlük semmilyen formában.  Ez az ő perspektívájuk.

Magyarországon mindenki fél az idegenektől, és erre jó oka van a magyar népnek. Az idegenek ugyanis mindig maguk alá gyűrték az itt élőket.  Ez meg a mi perspektívánk.

De Nyugat-Európát és az észak atlanti térséget nem érdemes a mi perspektívánkból nézni.

Az individualizmus és a kollektivizmus sem választható szét teljesen egymástól. A sikeresen és eredményesen működő társadalmakban és közösségekben alapvető szerepe van mindkettőnek. Szükséges, hogy az egyén a kibontott önmagát,   a tudását, az egyediségét, az egyéniségét adja a közös halmazba.  Semmit nem ér az a közösség amelyik híján van az  individuumoknak, az önálló és független szellemeknek.   Az ázsiai kollektivizmus alapvetően az egyéneknek a közösségekbe való kényszerítésén alapul.  Merev,  évszázados,  despota hagyományaikból eredő szigorú szabályok szerint élnek, ami nem enged privát teret az egyénnek.  Közösségi létük, a kollektivizmusuk nem annak felismerésén alapul, hogy micsoda nagy ereje van a közösségnek, hanem egy megszokott, formális rendszer.

***

Miután a gyarmatosítás kora lezárult és  Amerika benépesült, a nyugati domináns természet nem szűnt meg létezni.

Mit adott nekünk, közép-európaiaknak ez a bátor, erős és ellenálló nyugati attitűd?

1940 májusában, a 65 éves Winston Churchill lett Anglia miniszterelnöke. Már hét éve  Adolf Hitler volt Németország kancellárja, aki megszállta Ausztriát, lerohanta Lengyelországot,  Csehországot, Belgiumot, Hollandiát és Franciaországot is. Magyarország kormányzója, Horthy Miklós pedig önként vállalt  szövetséget Hitlerrel.

Részlet Winston Churchillnek, első miniszterelnöki  híres beszédéből: 

„Egy rendkívül súlyos megpróbáltatás áll előttünk. Hosszú, hosszú hónapok küzdelme és szenvedése vár ránk. Azt kérdezik, mi a politikánk? Azt mondom: háborúzni  tengeren, szárazföldön és levegőben, minden erőnkkel és azzal az erővel, amelyet Isten adhat; háborút viselni egy szörnyű zsarnokság ellen, amelyhez foghatót még nem látott az emberi bűnök sötét és siralmas lajstroma. Ez a mi politikánk. Azt kérdezik, mi a célunk? Egy szóval válaszolhatok: győzelem – győzelem minden áron, győzelem minden rettegés ellenére, győzelem, bármilyen hosszú és nehéz is legyen az út.”

„Nincs más, amit felajánlhatok, csak vért, verejtéket, könnyeket és kemény munkát.”

1940 nyarán a Luftwaffe bombázni kezdte Nagy-Britanniát. Churchill és a brit nép kitartott.

Részlet Churchillnek 1941-ben a  Harrow School diákjainak tartott előadásából.

„ Soha ne add fel. Soha, soha, soha, soha – semmiben, legyen az nagy vagy kicsi, jelentős vagy jelentéktelen – soha ne engedj, kivéve a becsület és a józan ész meggyőződéseinek. Soha ne riadjatok vissza az ellenség látszólag elsöprő túlerejétől.”

***

Dunkerque.  Egy francia  város, egy kikötő. Európa történelmének egy darabja. Az individualizmus és a kollektivizmus csodálatos összekapcsolódása.

1940 májusában a  német hadsereg erre a  szűk tengerparti részre szorította a francia és brit alakulatokat.  Hitler parancsot adott a  Dunkerque partján rekedt szövetséges csapatok megsemmisítésére.

A partszakasszal szemközt Anglia, az otthon. A kettő között a La Manche csatorna.

Churchill utasítására a rádióban felhívást tettek közzé, hogy minden civil aki bármilyen hajóval rendelkezik induljon Dunkerque irányába és amennyi katonát tudnak, hozzanak haza. Az elvárt és reális cél harmincezer ember kimentése volt.  A hadihajók mellett  halászhajók,  kishajók, bárkák, jachtok is részt vettek a műveletben, miközben a Luftwaffe  folyamatosan bombázta a kikötőket,  a partot és az útnak induló vagy úton lévő hajókat, a német tengeralattjárók pedig torpedókkal semmisítette meg őket.

Több tízezren haltak meg a parton vagy vesztek a tengerbe.

Végül, az evakuálás kilenc napja alatt  közel háromszázötvenezer  brit, francia és belga katonát menekítettek a Csatorna túloldalára.

Churchill hihetetlen erővel és energiával próbálta az Egyesült Államokat bevonni a Hitler elleni küzdelembe.  Roosevelt elnök –   ugyancsak a hatvanas éveiben járva,  súlyos betegen, deréktól lefelé bénultan – végül igent mondott Churchillnek.

1944 májusában  a brit gyarmatosító nép és az amerikai kontinenst hihetetlen erővel és energiával  meghódító nép egy felfoghatatlan mértékű katonai hadműveletet készített elő.

Most nem a szövetséges katonák evakuálása volt a terv, ellenkezőleg, a szövetséges katonák partra szállítása, a náci Németország által elfoglalt Franciaország partjainál, Normandiában.  A parancsnok az 54 éves Dwight D. Eisenhoover tábornok, aki később, az USA 34. elnöke lett.

Kanadaiak, amerikaiak, britek  szálltak partra  az alattuk hányódó hajókról, felettük, a biztosításukra sok-sok repülőgép, ugyancsak a francia partok felé tartott.  Európa megsegítésére jöttek. Mindannyian Adolf Hitler és a nácizmus ellen indultak harcba. Ugyanazzal a bátorsággal léptek partra mint gyarmatosító elődeik, és ez a harcias erő soha nem fogyott ki azóta sem belőlük.

Amikor  Argentina    1982. április 2-án elfoglalta a  brit uralom alatt álló Falkland-szigeteket,  három nap múlva a brit haditengerészet úton volt a szigetek felé,  Margaret Thatcher miniszterelnök, a „Vaslady” óriási haderőt vezényelt a térségbe. 74 nap alatt  a britek visszafoglalták a területüket.

 A gyarmatosítók a vezető gazdasági hatalmukból sem engedtek soha.  1951-ben létrehozták az Európai Szén-és Acélközösséget, amiből aztán létrejött egy hatalmas gazdasági közösség, az Európai Unió. 

Ezernyi gazdasági szállal kötődnek ma is egykori gyarmataikhoz, ez a kötelék nem szűnt meg közöttük soha.

Ők,  és a leszármazóik  azok,  akiket ma individualistának nevez a magyar politika, akik pofátlan gúnyolódások közepette tanácsokat osztogatnak az egykori gyarmatosítóknak hogyan is kellene működniük,  akik már leírták Nyugat-Európát, mint szellemi tévelygőket.

Azokat,  akik ma is a világkereskedelem urai, akik bátrak voltak a gyávák helyett, akik súlyos áldozatot hoztak azok helyett akik semmilyen áldozatot nem hoztak a kontinens belsejében.

A gyávák unokái, dédunokái,  ma büszke nemzeti érzelműek, akik  olyan kirekesztőn félretolnak bárkit és hazaárulónak neveznek mindenkit, aki nem osztozik az ostoba sámánsustorgásaikban.

De az az igazság, hogy a gyarmatosító népek végezték el azt az erkölcsi kötelességet, amit a mai, nemzeti érzelmű oldalon állók  nagyszüleinek kellett volna elvégezniük.  Akik térdre rogytak Adolf Hitler előtt.

Különbözőségeink.

***

Egyéni és közösségi különbözőségek. Erős nemzet és gyenge nemzet. Az ember szellemében, a természetében, a kitartó erejében, a bátorságában, az életre valóságában,  a világhoz, az élethez való hozzáállásbeli különbözőségek.

Észak és Dél. Nyugat és Kelet. Nem egyszerűen földrajzi megjelölések ezek, hanem sokrétegű, egymással ellentétes szellemi minőségek.

Az emberiség történetében ezek a különbözőségek  vívják mindig a maguk harcát, mert nem lehet egy földrajzi helyen, egy közös térben nagy különbözőségek szerint élni.

Ki kezdi ezt a konfliktust?  Könnyű lenne azt mondani, hogy a konfliktust mindig a rossz minőség kezdi, vagy belőle indul ki,   a jó minőség pedig  állandó védekező harcra kényszerül.

De ez nem lenne teljes. A két ellentétes minőség  egymás melletti létezése hívja életre ezt a konfliktust. Rossz és jó  minőség kifejezéseket használok, de ennél sokkal több és bonyolultabb energia halmazt jelentenek.

Az embernek a saját természete szerinti létezéséhez meg kell küzdenie.

A rossz minőségnek és a jó minőségnek is.

Nincsenek alapjogok, és főleg nincsenek alanyi jogon járó,  jó minőségű létezések.

Ki mondja meg mi a természet rendje?  A rossz vagy a jó minőségű ember?

 Harcokban, háborúkban, helyi csatározásokban dől el egy társadalom, egy ország vagy az egyének sorsa.  Hol az egyik kerekedik felül, hol a másik.

A háború, legyen az tényleges, fizikai konfliktus vagy mentális , mások feletti befolyás, vagy  éppen a kettő együtt,   az embertől elválaszthatatlan.  Mindig jelen van, ahogy  az ember saját személyes kiscsoportos tereiben, ugyanúgy  a nagyvilágban. Erről szól az emberiség történelme.

A jó minőségnek fel kell állnia a rossz minőséggel szemben. Háborúban kell lennie vele folyamatosan.

Winston Churchil vs. Adolf Hitler. Roosevelt elnök vs Horthy Miklós. Kelet és Nyugat.

A két szélsőség, a  rossz minőségű és a  jó minőségű ember versenye dönti el merre húzza el a  tömeget.

Az átlagos  tömeg a mérleg nyelve. Ha a jó minőség képes megtalálni a tömegemberhez az utat, akkor ő a nyertes. Ha rossz minőség hálózza be és fertőzi meg ezt a tömeget, akkor ő a nyertes.

***

A modern kor vívmányai közé tartozik az   emberek közötti egyenlőség. Jelszavak és irányzatok  hirdetik  a mindenkit egyformán megillető jogokat.  Minden ember ugyanolyan értékes, mindenki szép és mindenki tehetséges – sulykoljak belénk.

De vajon ez  igaz?

Ember és ember között igenis hihetetlenül nagy különbözőségek lehetnek, még ha a mai kor nárcisztikus embere számára ez elviselhetetlenül fájdalmas.

Nem vagyunk egyformák,  még csak hasonlatosak sem.

Megillethetik az egyént a  társadalmi mozgástérben egyenlő jogok és persze terhelhetik ugyanazok a kötelezettségek, kaphat szavazati jogot, adófizetési kötelezettség van, a törvények mindenkire vonatkoznak, bírósághoz fordulás joga mindenkit megillethet, tulajdona is lehet mindenkinek, de ezek a jogok, az ember által mesterségesen kreált valamik,  legfeljebb elméleti lehetőségként értelmezhetők sehogy máshogy.

Az ember vele született képességei, a szocializációs terei nem ugyanazok, ugyanakkor ezek  határozzák meg az élete keretét, minőségét, így a lehetőségeit is.

Minden évben  kompetenciateszteken mérik le az egyes országok gyerek populációjának értelmi képességét, aztán rangsorba állítják az országokat.

Ha  úgy  tennénk fel a  kérdést, hogy ötszáz brit tizenéves hány óra  leforgása alatt foglalná el Magyarországot,  akkor a két ország felméréseiben meglévő néhány pontnyi különbségről kiderülne, hogy az inkább egy nemzetsorsnyi különbséget jelent.

Vagy úgy is feltehetjük a kérdést, hány magyar kétkezi munkás dolgozik Nagy-Britanniában, és hány brit munkás Magyarországon? A válaszban megint  nem néhány pont különbség van.