A Tarot
22 úton
2026. június 22.

A TAROT – 22 ÚTON
A Tarot kártya pontos eredete nem ismert, de egy legenda szerint Mózes – az egyiptomi rabszolgaságban sínylődő zsidó nép Isten által kiválasztott vezetője – az országból történő kivonuláskor az egyiptomi főpapok titkos tudását szimbólumokba rejtve magával vitte és ezek, a szám szerint 22 szimbólum lettek a Tarot Nagy Arkánumai. Az arkánum (arcanum) szó jelentése rejtély, titok.
Miféle titkos tudásuk lehetett az egyiptomi főpapoknak, amit Mózes olyannyira hasznosnak vélt, hogy magával vitt az új hazába? A Nagy Arkánumokkal kapcsolatosan van az az általánosan elfogadott elmélet, hogy az emberi életút stációit veszik végig, kezdve a Bolond lapjával, ami a 0-dik a sorban és a sort a 21-es számmal jelölt Világ lapja zárja. A Bolond szimbólum jelöli magát az embert, aki születése pillanatában megkezdi földi életének vándorútját, a Világ lapjával pedig lezárul ez a tanulási folyamat, az életút befejezését, lezárását jelenti. A megszerzett tapasztalatainkat összegezzük, megértjük és ezzel magasabb szintre lépve beleolvadunk az Univerzumba, a teljességbe, a végtelenbe.
A világban jelen lévő és az emberi sorsot, a Világot folyamatosan mozgásban tartó energiákat a Nagy Arkánumok szimbolizálják.
A Nagy Arkánumok tehát az emberi élet, a lélek az élet bonyolult összefüggéseinek ismeretét hordozzák képi formában. Gyakorlatilag a teológia, filozófia és a pszichológia tudományát.
És hogy ez a legenda bír-e valóságalappal, nyilván nem mondható meg ekkora idő távlatából, de az tény, hogy a Tarot-ot már maga az elnevezés is szorosan összekapcsolja a zsidó vallással, hiszen Mózes öt könyvének, a Tora-nak a visszafelé olvasásából kapta az elnevezését is TORA – TAROT.

A Tora a zsidók legrégebbi írásos emlékeit őrzi, a zsidó nép őstörténetét írja le, a világ teremtésétől egészen Mózes haláláig. A Tora szó jelentése tanítás, eligazítás, mint ahogy a Tarot szimbólumok maguk is értelmezhetők tanításként.
A Tarot-nak a zsidó vallással való kapcsolatára utal továbbá a Nagy Arkánumok 22 száma, amely megegyezik a héber ábécében található betűk számával, és figyelemre méltó, hogy a Remete lapján – az eredeti ábrázoláson – az idős ember kezében lévő fénylő lámpásban egy Dávid csillag van. A főpapnő az ölében egy papírtekercset tart, amire a TORA szó van írva.
A Tarot-ban a víz az érzelmek jelölője, ahogy a zsidó hagyományban a víz a Torat szimbolizálja.
A misztikus zsidó filozófiában a Kabbalában ugyancsak megjelenik a 22-es szám, az Élet Fáján a 10 szefirát is 22 ösvény köti össze.
A 22 út amelyeken minden embernek keresztül kell mennie ezen a földön, tanulási feladatokat jelképeznek. A szefirákhoz, az Isteni kiáramláshoz, megtapasztaláshoz ezen a 22 úton juthatunk el.
A Tarot világában is a Bolond végigjárja életútját, találkozik a Nagy Arkánumok 22 szimbólumával, az emberi életet kísérő jelentős és sorsfordító eseményekkel, amelyeken keresztül megvillanhatnak, megnyílhatnak a minket körülvevő láthatatlan világ rejtelmei. Egyes életesemények átélése megértése és megoldása után magasabb spirituális szintre kerülhetünk, és ezzel a magasabb tudati minőséggel folytathatjuk tovább utunkat.
A Bolond útja során különböző élethelyzetek és személyek formájában megpróbáltatásokkal, akadályokkal, esélyekkel, ártó erőkkel, segítőkkel, kudarcokkal, választási lehetőségekkel találkozik, amelyek olyan megtapasztalásokat hoznak az ember számára amely tapasztalások képesek az addigi sémákat összetörve magasabb spirituális fejlődési szintre emelni tudatát, olyan életeseményekkel találkozik, amelyek tanítókként kísérik, mint a Főpap, Főpapnő, a Halál, az Ördög, stb.
Ezekkel a tapasztalásokkal az ember képessé válhat magasabb és szélesebb spektrumok meglátására, és az új élmények differenciáltabb gondolkodást eredményezhetnek.
A Bolond lapját általános jelentéstartalomként a gyermeki naivsághoz, a gyermekkor gondtalanságához kötik, az emberi élet első életéveit jelenti, mindennek a kezdete. A gyermek naivan, tisztán, gondtalanul elindul az úton, a kezében lévő fehér rózsa jelképezi a lelki nemességét az őt kísérő fehér kutyát úgy értelmezik egyesek mint az intuíció szimbólumát, a lojalitást, ami hűségesen kíséri gazdáját élete során, a segítő társ.
Nincs nála egyéb, mint a vándorbotja egy aprócska kis batyuval, csak ezt viszi magával útjára, minden egyéb szükséges dolgot az univerzum megad számára útja során. Ez a lap magában hordozza a kockázatvállalást is. Döntéseink során el kell fogadnunk, hogy a semmibe ugrunk, annak a végkimenetelét nem tudjuk. Az önálló útra lépés lapjaként is értelmezhető, be kell vállalnunk az újat, az ismeretlent még ha rizikós is. Kicsit bolondnak kell lenni, hogy merjünk belevágni új dolgokba.
A lap hátterében található sziklák jelképezhetik mindazokat a nehézségeket, amelyekkel szembesülni kell, a hegyek a háttérben összekötik a földet és az eget, az isteni szférák felé tartó utat is szimbolizálják.
A Világ lapja az elkészült mű szimbolikája. A végigjárt úton megszerzett tapasztalatokat összegezzük, megértjük. Egy ciklus lezárult. Majd elindul a következő ciklus, kezdődik minden elölről, a nulláról újra elindul a Bolond, hogy befussa ismét a teljes életutat. A Tarot-ban is, hasonlóan a Kabbalához megjelenik a reinkarnáció. A Kabbala tanítása szerint négyszer születünk újra.
A kabbalisztikus hagyomány a földi életet ugyancsak a tanulás helyének tartja.

A teljes Tarot 22 Nagy Arkánumból és 56 Kis Arkánumból áll. Az 56 Kis Arkánum keletkezése későbbre – talán a középkorra tehető, erre utalnak a Kis Arkánumok középkori jelképei: Kardok – lovagok, Kelyhek – papság, Érmék – kereskedők, Botok – parasztság.
A Kis Arkánumok tehát öt elemből állnak, a kardok a racionalitást, az ész érveket, a gondolatokat testesíti meg, a kelyhek az érzelmeket, az érmék a pénzt és az anyagiak területét, míg a botok az erő, cselekvés, szenvedély jelölője. Mind az öt elemhez a következő minőségek társulnak: ász, király, királynő, lovag, apród valamint minden elem 2-től 10-ig terjedő számozással van ellátva.
A Nagy Arkánum lapjait a kártyavetésben az elrendelt, sorszerű történésekkel, a karmával, mindazon eseményekkel azonosítják, amelyekre nincs ráhatásunk, amelyeket nem tartunk a kezünkben, míg a Kis Arkánumok az ezekre a sorszerű történésekre adott emberi válaszokat jelöli, a kisebb jelentőségű, mindennapi eseményeket jelképezik. Együttesen adják ki az élet energiáit.
A Tarot lapok mindegyikének van egy évszázadok óta formálódó általánosan kialakult jelentéstartalma, de alapvetően a kártyavető érzésvilágán, emberismeretén, intuícióján múlik milyen értelmet ad az egyes lapoknak, illetve azok összeolvasásából milyen állapotokat, energiákat, válaszokat tud közvetíteni a kérdező felé.
Az idő folyamán a Nagy Arkánumokat összekötötték a nyugati asztrológiával is, az egyes szimbólumokhoz bolygókat és csillagjegyeket társítottak.

A Tarot kártya összekapcsolódik a zsidó vallással, a misztikus zsidó filozófiával, a Kabbalával és az asztrológiával is.
A zsidó vallásban a zsidók legrégibb írásos emlékeit a Tora őrzi, a zsidó nép őstörténetét írja le, a Világ teremtésétől egészen Mózes haláláig. A Tora szó jelentése tanítás, eligazítás.
A zsidó vallásban a Tórát heti szakaszokra osztva tanulják– minden szakasznak van neve – minden évben a Teremtéstől kezdődően egészen Mózes haláláig.
Minden évben újrakezdik ugyanazt a szöveget, de ahogy az ember tapasztalatokat gyűjt egy év alatt, úgy ezek a tapasztalások hozzáadódnak a szövegekhez, a Tóra több ezer éves szövegei is így új értelmet kaphatnak évről évre. Érthetőbbé válhatnak a Tóra szereplőinek érzelemvilága, sorsuk, motivációik, döntéseik.
Arra a kérdésre, hogy a TAROT alkalmas-e jóslásra nem tudom a választ, de a TAROT lapok szimbólumrendszere – amely az emberi életút majd minden stációját megjelenítik – használhatók a jelen élethelyzetünk felmérésében, a minket körbeölelő, sokszor kiismerhetetlen, kiszámíthatatlan világ felfedezésére, végső soron egy játékos formája az önismeretnek. Vagy nem is annyira játék.